Rólunk
Elindult a visszfuvar.hu FUVARKÖZVETÍTŐ portál!
A visszfuvar.hu „fuvarközvetítő” portál célja, hogy megoldást nyújtson mindazok számára, akik szállítanak vagy szállíttatnak, költöznek vagy költöztetnek, utaznának vagy utast szállítanának, autót bérelnek vagy bérbeadnak, hogy megtalálják saját maguk illetve cégük számára a legoptimálisabb szállítási megoldást. Ezzel a honlappal azoknak is szeretnénk segíteni, akik állást keresnek, illetve kínálnak a fuvarozás területén.
Töltse fel díjmentesen ajánlatát!
A technikai központú, médiák által uralt világunkban minden nap akarva-akaratlanul mindenkit több információ ér el, mint amit eleinknek egész életükben kellett feldolgozniuk. A technika továbbfejlődésével a választék is egyre nagyobb és kihasználva ezt az információ mennyiséget eldönthetjük, hol és hogyan akarunk vásárolni, s ezáltal jelentős költségeket takaríthatunk meg. De sajnos hiába spórolunk a termékek költségén, ha a szállítás költségei viszont az egekbe rúgnak.
A fuvarosoknak viszont egyre kevesebb munkája van. A XXI.század fuvarpiacán a szerződések túlnyomó része szinte kizárólag az interneten jön létre. Ez a tendencia napról napra erősödik és 1-2 éven belül a piacról teljesen kiszorulnak azok a fuvarozók, akik nem elérhetőek az interneten és nem használják ki az általa nyújtott lehetőségeket.
Böngésszen a hirdetések között vagy töltse fel ajánlatát a megfelelő rovatba!
Ízelítő kínálatunkból
Fuvar, visszfuvar, célfuvar, szállítás, áruszállítás, személyszállítás, fuvarozás, teherfuvar, belfüldi szállítás, nemzetközi szállítás, költözés, költöztetés, lakókocsikölcsönzés,lakókocsibérlés, utánfutókölcsönzés,utánfutóbérlés, autókölcsönzés, járműbérlés, hajóbérlés, limuzinkölcsönzés, autómentő, állás, sofőrállások, sofőr, autóbusz vezető, autós futár, motoros futár, gépkocsivezető, kamionsofőr, nemzetköti gépjárművezető teherautósofőr állás, személyi sofőr, stoppos, telekocsi…
Az oldal működése
Amennyiben az Ön számára érdekes ajánlatot talált, de pár információra még szüksége lenne, akkor a hirdetés alján kérdéseket tehet fel az ajánlattevőnek!
Ajánlat feltöltéshez regisztráció szükséges, amihez egy felhasználónevet és egy e-mail címet kérünk. Ezután jelszavát a megadott e-mail címre fogjuk kiküldeni, amelyet majd az első bejelentkezés után megváltoztathat. Ezek után feladhatja hirdetéseit.
Az ajánlatok feltöltése előtt viszont figyelmesen olvassa el a kérdéses kategóriákhoz tartozó menüpontokat, mert ott útmutatást kap a hirdetés megjelenési követelményeit illetően.
A rovatok megfelelő kitöltése közben különös figyelmet fordítson a kulcsszavak megadására, mivel ez alapján találnak Önre leendő partnerei.
Kulcsszó tippek: ADR, árufuvarozás, árufuvarozó, áruszállítás, autóbusz vezető, autófuvarozás, autókölcsönzés, autómentő, autómentő, állás, autós futár, belföldi árufuvarozás, belföldi fuvarozás, belföldi közúti fuvarozás, belföldi szállítás, belföldi teherfuvarozás, belvízi fuvarozás, bérfuvarozás, célfuvar, futár, fuvar, fuvarközvetítés, fuvaros, fuvarozó, fuvaroztatás, fuvarosrendelés, fuvarszervezés, fuvarvállalás, gépkocsivezető, hajóbérlés, járműbérlés, kamionos állás, költözés, költöztetés, közúti árufuvarozás, közúti áruszállítás, közúti fuvarozás, közúti szállítás, közúti teherfuvarozás, közúti árufuvarozás, külföldi fuvarozás, lakókocsi, lakókocsibérlés, lakókocsikölcsönzés, limuzin, limuzinkölcsönzés, magánsofőr, motoros futár, nemzetközi árufuvarozás, nemzetközi árufuvarozó, nemzetközi fuvar, nemzetközi fuvarozás, nemzetközi fuvarszervezés, nemzetközi gépjárművezető, nemzetközi szállítás, nemzetközi teherfuvarozás, PÁV I., PÁV II. , PÁV III., sofőr, sofőrállások, spedíció, szállítás, stoppos, szállítás, szállításszervezés, szállítmányozás, személyi sofőr, személyszállítás, targoncavezető, teherautó sofőr állás, teherautósofőr, teherfuvar, teherfuvarozás, tehergépjárművezető, telekocsi, utánfutó, utánfutóbérlés, utánfutókölcsönzés, visszfuvar…
Amennyiben valamely ajánlatára kérdés érkezik, e-mailben értesítést kap!
Hirdetéseit megtekintheti a ”Hirdetéseim” menüpontban. Amennyiben ajánlata már nem aktuális „lejárttá” teheti ugyanebben a menüpontban.
Emelje ki ajánlatát a többi közül! Mindössze 200 Ft ellenében hirdetése az oldal tetején lévő … szerepelni fog. Az összeget a következő módon rendezheti: PayPal fizetési rendszer
Jandovics Viola
www.visszfuvar.hu
